Doppler jelenség a kézírásban
Az írott szöveg egy vizuális látvány, ezért eszerint értelmezzük. Ám a csukott szemes írás ebből a sorból is kilóg, mert a vizualitás mögött mélyebb értelmezések is kibonthatóak. Ismét egy olyan példát mutatok most be, ami rávilágít egy kicsit arra, hogy milyen sok köze van a kézírás csukott szemes változatának, más területen tapasztalt fizikai jelenségekhez is.
Az írás statikus látványa mögött meghúzódó dinamikus mozgás valóságát a Doppler jelenség kitűnően alátámasztja, ugyanis ennek jelenségnek az alapfeltétele, hogy a hullám kibocsátója és az észlelő között mozgásnak kell lennie. A szirénázó autó hangját szokták példának felhozni, amit felénk közeledve magasabbnak hallunk, majd tőlünk távolodva mélyebbnek. Ez azért van, mert a szirénázó autó előtt összetorlódnak a hanghullámok, ezért sűrűbben érkeznek felénk, míg tőlünk távolodva megnő a hullámhossz, ezért ritkábban.
Amikor az írásban előforduló gócról, stresszhelyzetről beszélek, gyakran fejeztem ki magam úgy, hogy a problémát el akarjuk tolni magunktól, ezért írunk nagyobb nyomatékkal. A nagyobb nyomaték erősebb tintahasználatot von maga után. Vinemkont során nem a semmit akarjuk eltolni magunktól, hanem a felénk közelítő erőt ellensúlyozzuk az erőre ellentétes nyomatékkal.
Az "ahogy kint, úgy bent, ahogy fent, úgy lent"
gondolatiságát, talán a Földdel, mint anyával való kapcsolat mentén tudjuk leginkább megélni, működésére ráérezni. Igen. Föld és ember szoros viszonyát, az oda-vissza áramló hullámzást az érzelmeken keresztül éljük át. Ezért érezhetjük úgy, hogy amikor boldogok vagyunk, akkor szép a Föld, amikor pedig boldogtalanok, akkor megcsúnyul körülöttünk minden.
Az ember amikor körülnéz, perspektívában lát. Valahogy így
közel távol közel
Kép forrása: https://www.muveszhaz.com/hirek/perspektiva/
Szemünkkel azt látjuk, hogy ami távol van tőlünk, az kisebb, tömörebb és sötétebb tónusú, ami közel van, az nagyobb, lazább és világosabb tónusú.
De nézzük csak, hogy is működik ez, ha valami hullámként terjed, legyen az hang, vagy fény.
kép forrása: https://www.vilaglex.hu/Lexikon/Html/DoplEff_.htm
tőlünk távolodó hanghullám felénk közeledő hanghullám
hullámhossz megnő, mélyebb a hang rövidebb hullámhossz, magasabb hang
vizuálisan világosabb tónusú vizuálisan sötétebb tónusú
Képi megjelenésük a következő. Ami perspektívában a közeli, az működés közben távolodó. Ami pedig perspektívában távol van, az működés közben közeledőt jelent. Vagyis képi világuk pontosan ellentétei egymásnak.
perspektívában
távoli közeli
közeledő távolodó
mozgásban
De, miként kapcsolódik össze a vinemkont és a Doppler jelenség?
Az alábbi vinemkontot nézve felmerül a kérdés. A térbe képzelt írástesten a jobbra mutató kék nyíl vajon elemelkedik a papírlaptól, vagy a lap síkja mögé mutat? Közelebbinek látjuk, ami perspektivikus, vagy távolodónak, ami dinamikus látásmódot takar?
Ugyanígy a sötétebb tónusú rész vajon távol van tőlünk vagy közeledik felénk? Ezzel a megközelítéssel kap nagyobb értelmet a nyomatékkal kifejezett érzelmek iránya (ami a tényleges függőleges, a valódi fent és lent) és az, hogy egy stresszhelyzet meglétét gyakran a felénk közeledő erő ellentartásával, vagyis nagyobb nyomatékkal jelezzük, így egy igen beszédes energetikai térképet tarthatunk kezünkben.
Tudatunk, mintha érzékszervként működne.
A csukott szemes kézírásban nehéz szétválasztani a különböző szemléleteket, mert a megjelenés egyszerre képviseli az összeset. Vagyis legyen az betű, szó vagy akár egész sor, egyidőben laporientált, emberközpontú és kozmikus is, csak különböző arányban. Hozzáállásunk és tudatunk határozza meg, hogy az íráskép egységéből melyik értelmezést tudjuk megfogalmazni vagy éppen kiemelni. A száguldó vonat csak egyféle hangot bocsát ki, aminek ha közeledik felénk , úgy érzékeljük, hogy csökken, ha távolodik tőlünk, akkor megnő a hullámhossza. Pedig elképzelhető, hogy a hullám nem változik, csak mi érzékeljük másként ugyanazt a jelenséget; más viszonyrendszerben vagyunk vele előtte és mögötte. A viszony változik és nem a hullám. Ez azért gondolható, mert a papíron is egyetlen képi világot látunk, aminek mélyebb érzékelését a hozzá való megközelítési mód határozza meg. Sőt, itt még helyet sem kell cserélni, csak a tudatunkat "átállítani", mert nem az írás megy arrébb, nem is mi, hanem tudatunkat dolgoztatjuk meg egy kicsit.
A csukott szemes-kézírás képi világa, a hangtól eltérően a megfigyelőnek egyszerre érzékelteti a közeledést-távolit, a távolodást-közelit és a múltból a jövő felé haladást.
Ugye, hogy érdemes lenne többet foglalkozni csukott szemes kézírásunkkal?