Derékszögű hegyesszög

Amikor az ember kiragad az írott jelrendszerrel egy részletet az állandó mozgásból, a világegyetemet életben tartó lüktetésből, az a papírra vetett sorokkal egy horizontális látvánnyá egyszerűsödik, egy vízszintesen tovább haladó jelekké redukálódik. Csukott szemes írás közben az addig láthatatlan információkat festjük meg a kék golyóstollal. Ahhoz hasonló ez, mint amikor ujjunkkal ráírunk az ablaküvegre, aztán rálehelve kirajzolódnak a nem látható nyomok. Vagy gondoljunk a viaszos tojásdíszítésre, ahol szintén csak akkor tűnik fel a tojásra pingált mintázat, ha egy másik környezetbe helyezzük, mondjuk megszínezzük a hátteret. Vinemkontnál (vizuálisan nem kontrollált írásnál) is hasonló történik. Egy megszokott írófolyamatot megváltozott körülménybe ágyazva, előjönnek az addig láthatatlan információk. De csak akkor.

Fenti írásrészlet kiválóan mutatja be, hogy csukott szemes írásunk segítségével micsoda új világba csöppenhetünk. Az egymást keresztező sorok szöget zárnak be egymással, amit be is jelöltem az ábrán. A szög nem tűnik 90 fokosnak, mégis ott a derékszöget jelentő pont. Vajon miért?

Azért, mert a sorok közé lehet képzelni és rajzolni egy mértani testet.

A csukott szemes írás lehetőséget ad arra, hogy egy sík papírlapot látva, ne csak vízszintes és függőleges síkban gondolkodjunk, hanem téridőben. Egy betű is eleve térdimenziós. Van szélessége, magassága és mélysége, ami egyben a betű vastagsága és ezek mindegyikéhez jön hozzá az idő. A vinemkont, mint hullámra jellemző tevékenység lenyomata, képessé válik egy plusz idősíkba helyezni az írást. Ilyenkor vesszük észre azt, hogy a sor már nem "lefelé" halad, hanem "hátra". Ezzel kapja meg azt a testiséget, ami miatt bele tudunk képzelni akár egy négyzetet a sorok közé.

A síkban úgy látszódik, hogy a "felfelé" haladó két sor metszi a "lefelé" haladót, ám ugyanezt térben elképzelve lehet, hogy ezek a sorok egymás alatt vagy fölött haladnak el, egyáltalán nem érintve egymást. Így nézve, az egész írás már egy térben forgatható szövevényes látvánnyá alakul át, ami borzasztóan izgalmassá varázsolja a vizsgálódást. Itt már semmi nem az, aminek elsőre látszik, hanem mindent felduzzaszt és életre kelt egy addig láthatatlan energia, amitől a betűk, a sorok szinte minden irányban képesek hullámozni, önmagukba fordulva egyidőben máshol, és több időben egy helyen mutatkozni.

Alábbi ábrán azt próbálom szemléltetni, hogy miként venné fel a sík papírra feszülő írás a benne rejlő erők formavilágát, azaz hogyan is nézne ki az írás "teste".

Persze nem a papírt akartam hajtogatni, hanem a rajta lévő írást, de az ugyebár nem lehetséges.

A vinemkontban szabadon áramló információ szakít a lineáris monotóniával felhagy a sorok megszabott, egymással párhuzamos menetelésével. Kilépve a kényszersíkból, már a teremett térben mozogva képessé válnak a sorok egymással szöget bezárni. A minőségbeli változás pedig egyet jelent a változtatás lehetőségével.

Alapvetően ilyen a fenti szabdalt és hajtogatott írás. (a kép direkt homályos, mert most csak a képi látvány a fontos)

Ahogy nézi az ember, hol távolabb tartva magától, hol hunyorogva, szinte adja magát, hogy merre irányulnak a sorok, mi jön előrébb és mi csúszik hátrafelé. Ez agy viszonyuláson alapuló energiatérkép, amit az író élete rajzol egyedivé.

Megjegyzés: 

"A déli harangszó kondulása" című szöveget Dr. Szidnai László fejlesztette ki az általa kidolgozott rezonometriai elemzéshez