Gyógyító akkordok

Miként válik elevenné az eleven?

A csukott szemes kézírás alkalmas arra, hogy általa elinduljon egy gyógyulási folyamat, még akkor is, ha az író személy nem néz írásával szembe, ha nem kezdi el boncolgatni a látottakat, ha nem gyakorolja az önismeretet. Ez leginkább azoknak jó hír, akiktől távol áll a betűk világa, de azt érdemes tudni, hogy ebben az esetben hiányzik a tudatos szembenézés, a viszonyulás tudatos változtatása, a tapasztalás bölcsességgé történő átalakulása.

Nézzük csak miről is van szó. Egy személynek, egy napon írt, öt írásmintájából kiragadott egyetlen szó változásának végig követése. A kiragadott szó az eleven, a sorrend iránya balról jobbra. 

Első: a szó elején egy dupla hurokkal (dupla "e") megjelenő csomósodás látható. Mivel az elején van, ezért amikor közeledünk ehhez a szóhoz (lényegét tekintve a szó tartalmához), akkor egy fájó ponttal találkozunk. A góc miatt a szó tartalma nehezen érhető el fájdalom nélkül. Ezt sündisznó póznak lehetne elnevezni.

Második: a góc "bement" a szó belsejébe található "e" betűbe, így a szó annak tartalmával együtt már megközelíthető, nem fog bántani. A "bevonulás" azt is megmutatja számunkra, hogy egy problémával csakis belsőnkben, a belső világunkban tudunk érdemben foglalkozni.

Harmadik: nem látható a góc, az író elsősorban arra figyel, hogy erőt gyűjtsön a belső munkához, a probléma szembenézéséhez. Ez a "nagy levegő" szakasz. Minden elszántságát, erejét összeszedi és egy nagy levegőt véve, mintha azt mondaná: kezdjük!

Negyedik: jól láthatóan a szó kettészakadt, így a szó fogalmához tartozó probléma is aprózódott. A kissé lépcsőzetes törés arra enged következtetni, hogy a szót bitorló probléma kibillent stabil helyzetéből  Még betűk szintjén is jelez, hiszen a "v" betű első felében megjelenő plusz hurok miatt egy "e " betű formálódott meg, mintha ennek a betűnek a duplafeje vált volna szét. Jól tette, mert több kisebb góccal könnyebb foglalkozni, mint egy nagyobb tömbbel. Ez történik most ezzel a szóval. Több, de kisebb lett, így megemészthetővé, feldolgozhatóvá változott. Apróbb részletekben jobban körbejárható. Ez a "ízekre szedés" állapota.

Ötödik: gócmentes, egységesen kiírt, egy kicsit még bódult, de eleven szót látunk. A középen helyet foglaló "v" betű egy kissé megsínylette a szétszedést és soványka lett, de ezt a szóvégi "n" betű utáni "többletficak" ellensúlyozza, ráadásul ez a plusz képződmény ad a szónak egy kis játékosságot, egy olyan felszabadult örömöt, amivel azt üzeni, hogy alig bírja abba hagyni ennek a szónak a leírását, mert a toll csak úgy repül.

Ha jobban belegondolunk abba, hogy mi is történik itt valójában, nem tudunk mást mondani, minthogy a kézírás egy csoda, ami benne és általa történik az egy csoda. Csukott szem, egyetlen szó, amin következetesen végig vonul egy tisztulási folyamat. Mi ez ha nem csoda? Felvetül a kérdés: ki az, aki látványilag belerakta az "e" betűbe a gócot, ki az, aki szétválasztotta ezt a nehézséggel küzdő szót, és ki az, aki szembenézett vele és rendbe is rakta. Az író személy nem is tudott ezekről, akkor hogyan is lehetne ő?! Valaki viszont tudott erről, látta ezt és precízen megszerkesztette a szó írásról írásra változó formavilágát, és valaki látatlanul irányítja az írót , hogy csukott szemmel milliméterpontosan lekövesse azt. Az előre megtervezettség nélkül nem lehetne értelmezni a jelrendszert, márpedig most éppen azt tesszük.

Az írásokat nem beszéltük át, csak a legvégén, vagyis az írót nem befolyásoltam a látottak kivesézésével. A negyedik írásmintát kicsit nehezen kezdtük el, mert valami elementáris nevetés kerítette hatalmába az írót. Nem tudta megmondani miért nevet ennyire.  Felejthetetlen élmény volt.

Mindenkit bíztatok arra, hogy írjon, írogasson kézzel. Nyitott vagy csukott szemmel, mindegy, csak írjon! Nem kell tudni semmit, csak nézegesse betűit, ismerkedjen és barátkozzon vele, mert aki így tesz, az önmagával ismerkedik, önmagával barátkozik. Pillanatokra belefeledkezhet írásába s mire feleszmél, már egy új úton jár.