IDŐ-ben lenni

Ezt a bejegyzést, hosszú várakozás után, frissített meglátásokkal teszem ismét elérhetővé . Jó olvasást!

Vinemkont alapján

Ha valamit valamikor láttunk, hallottunk, átéltünk, mindaddig, amíg az át nem alakul valami mássá, addig az ídősíkban úgy létezik, ahogy azt előszőr érzékeltük. A múlt azért tud megjelenni soraink elején - ami legtöbbször a bal margó -, mert ha végig nézünk egy sort, teljesen nyilvánvaló, ahol elkezdtük az lesz a legrégebbi jel. Attól már minden közelebb van a sorvégi ponthoz, ahol felemeljük tollunkat, belesétálva a végtelenbe. A kezdés múltja azonban egyidőben lehet az aznapi reggellel vagy akár tíz évvel korábbi eseménnyel is, ha még most is hatással van ránk.

Ami hat az emberre, az a jelenben létezik, akár tud róla, akár nem, és ezt a hatást jelzi a csukott szemes kézírása. Bármennyire a szőnyeg alá söpör valaki egy adott problémát, amíg benne él, addig vele van a hétköznapokban, vagyis egy régebbi IDŐben történt esemény a jelen IDŐben érzékelhető, függetlenül az aktuális helytől. Tehát az esemény IDŐbelisége még mindig ugyanaz; jelen. Egy esemény információ töltetét akkor lehet semlegesíteni, átalakítani minőségileg más információvá, ha szembe néz vele az ember, letisztogatja és befogadja. Ez amennyire egyszerűnek hangzik, annyira nem az, mivel az ember hajlamos féloldalasan megülni a lovat. Mondja, de nem hiszi. Nézi, de nem látja. Számolja de nem tudja. Tudja, de nem érti. Érti de nem csinálja és nem is mondja.

Egy történés, egy dolog információs lenyomata, úgymond "hologramja", mindaddig érzékelhető az idősíkon és hatással van környezetére, amíg energiával rendelkezik. A bal margó is mindaddig jelzi a régen történt esemény rezgését, amíg az ember nem simítja magába, amíg nem közömbösíti. Mert a múlt eseményeinek jelenben érzékelhető "hologramteste" az őt megjelenítő, más szavakkal a kibocsátó információhoz kötődik, ezért a kivetülés mindaddig él, ameddig a kibocsátó - legyen az tárgy vagy esemény megélője - energiával látja el.

A keleti filozófia szerint minden káprázat, ami körülvesz bennünket, vagyis az anyag csak illúzió, ami valójában nem létezik. De, akkor mégis mit látunk?

Nézzük meg, hogy a csukott szemes írásból szerzett tapasztalatok ezt hogyan közelíti meg. Nem abból indul ki, hogy egy látható dolgot káprázatként kezel, hanem abból, hogy amit látunk magunk körül, az a földi élettől elidegeníthetetlen és teljesen természetes megnyilvánulás. Ha nem az érzékszerveinkkel fognánk fel ezt a létet, akkor angyalokként lógatnánk "lábunkat" egy felhő szélén csücsülve. Ha az érzékszerveinkkel felfogott világ csupán káprázat, akkor mi értelme a fölre születni? Hiszen, ha minden káprázat, akkor a gondolataink is azok, még azok is, amik azt mondatják, hogy minden káprázat. 

Amit magunk körül látunk, az nem csak dolgok halmaza, hanem egy szellemiséggel átitatott látvány. Figyelve a papíron gördülő tollhegyet, a kék tintanyom sem csak tintanyom, nem csak betű, nem csak szó és annak értelme, hanem ennél sokkal de sokkal több. Minden, ami benne rejlik. Egy érzet, egy történet, egy figura, egy viszonyulás, egy gondolkodásmód, egy szellemiség, egy világ.

A papírlapon (így valószínű a Világegyetemben is) a tér attól tér, hogy az ott zajló eseményeknek részesei voltunk, vagyunk. Aminek nem voltunk részesei, az egyszerűen nem tud megjelenni a papíron. A részesség azt jelenti, hogy megjelentünk valahol, tapasztaltunk valamit, ami cselekvés. Azért cselekvés, mert az érzékszervi tapasztalás mozdulathoz kötődik. Azért kötődik mozdulathoz, mert pl. a fény hullámának találkoznia kell a szemünkkel, fizikailag érintkeznie kell vele, hogy továbbítódni tudjon az agy felé inger formájában.

Cselekedni viszont csak Időben lehet.

Az Időt alapvetően fogalomként határozzák meg, viszont a benne zajló cselekvés itt a Földön csak kézzel fogható dologhoz, vagyis anyaghoz köthető, így elsőre, az Idő fogalmát nehéz összegyúrni az anyaggal. Pedig a papíron kirajzolódó tintanyom az Idő síkjára utal. Az idő cselekvése mutatkozik meg a pontról pontra haladó kék folyadékkal, mert amikor írunk, a tintanyom, mint anyag, időbeliséget képvisel. A betűk térben való megjelenésének értelmét a mögötte meghatározható idősík adja. Ezzel tulajdonképp azt mondjuk ki, hogy az IDŐ határozza meg a teret, az IDŐben van a tér.

Ha csak egyetlen pöttyöt is ejtünk a lapon, ezzel a jellel máris behatároltuk magunkat az IDŐfolyamban, mert fixáltuk magunkat, mert pozícionáltuk pillanatnyi hollétünket. A "valahol lenni" azért cselekvés, mert ez a kifejezés azt jelenti, hogy ha valaki, vagy valami valahol, azaz hellyel (pozícióval) megjelölve rendelkezik a létezés igéjével, akkor "van". A "van" kérdése pedig  a "mit csinál?". Ebből kiindulva például egy kő is eleve cselekvő, mert "van". És a kő csak addig létezik számunkra, amíg mozog, vagyis ameddig cselekvő, mert ha megáll benne a létezés cselekvése, a cselekvő létezés, vagyis az atommagot körülvevő protonok és neutronok körül nem keringene elektron, akkor a kő, mint kő megszűnne létezni.

Tehát a lenni, mint létige azt jelenti, hogy az "Idő-ben" cselekszünk, az "időfolyamban" vagyunk (létezünk) és érzékelünk. Ebből kiindulva, figyelembe véve a keleti filozófia "térkáprázatát" és hozzátéve a papíron megjelenő jel térbeliségének időbeliségi lényegét, azt a következtetést lehet levonni a csukott szemes írás vizsgálatakor, hogy:

Az Anyag az "Idő vizualizált cselekvése"

Vagyis az anyag az cselekvés, egy folyamat vizualizációja. Ezért a címben szereplő  "IDŐ-ben lenni kifejezést nyugodtan  értelmezhetjük  úgy, hogy anyagban lenni (ami teljesen reális, hiszen anyagi testünk van), cselekvésben lenni.. Tehát az IDŐ egy olyan folyamat, amit a detektálás, de még inkább a jelenlétünk tárgyiasít. A keleti filozófia az anyagot talán azért véli káprázatnak, mert az Idő nem látható, és az anyag pedig ennek a nem láthatóságnak a kézzel fogható cselekvése, vagyis igéje. És ha az anyag nem főnév, hanem ige, akkor hogy is lehetne kézzel fogható?

Ahogy előbbiekben már említettem, ha egy kődarab VAN, már cselekszik, hiszen létigével rendelkezik. Ha nem tudnánk azt mondani rá, hogy VAN, akkor ez a kő nem létezne, mert nem társulna hozzá létige, ami cselekvésként definiál bármilyen dolgot. Ezért mondható el, hogy az anyag az vizualizált cselekvés, egy folyamat, például energiamezőnek a láthatóvá vált mozdulata. Tehát, ha a kérdése nem a "mi?", hanem a "mit csinál?", akkor az "Idő vizualizált cselekvése", vagyis az anyag, ami cselekvő, csak káprázat lehet a keleti bölcselet szerint. A vinemkont azt a lehetőséget nyújtja felénk, hogy nem káprázatként, hanem valóságként élhetjük meg a bennünket körülvevő világot, mégpedig az Idő-ben levés vonzataként.

Földi értelemben teljesen mindegy minek nevezzük azt a dolgot, amit érzékelni tudunk, vagyis látjuk, halljuk, érintjük, mert a lényeg abban rejlik, hogy az energiát, a hullámot, a mezőt csak akkor látjuk, halljuk és tudjuk érinteni, ha van egy hordozó, ami a cselekvést, az igét a bennünk lévő érzékszervvel "ütközteti". Érintkeznek és ez a lényeg. Az érintkezés maga a tapasztalás. Erről szó a földi lét. Ha az eseményt nem tudjuk valamelyik érzékszervünkhöz tapasztani, azaz megtapasztalni, érintkezni vele, akkor azt nem éljük meg.  

A papíron megjelenő betűk szavak értelmezése IDŐsíkon, sőt IDŐsíkokon keresztül történik, vagyis nem hely- hanem időkoordináta alapján. Idő, mint például gyerekkor, mint reggel vagy röpke jelen. Mivel a térben való megjelenés lényege a tér mögötti időbeliségben fogalmazódik meg, ezért a térszimbolika olyan időkeretet testesít meg, amiben az esemény több síkon, több időkiterjedésen történik. A tériség pontosan azért szimbolika, mert az IDŐ-t jeleníti meg, azt vizualizálja. 

Egyik ilyen kiterjedése az Időnek, amikor a sorok vízszintese a múlt távolából a jövő távolába halad (L). Ez megy a maga útján születéstől a halálig, nincs sok ráhatásunk. Egy másik időkiterjedés a távol-közel, ami a lelkiség síkja, ami egy minőséget ad (E). Erre már nekünk is van befolyásunk. Egy harmadik időkiterjedés az érzelmi, ami a papírra merőleges irányú (N), mert az érzelem a Föld középpontja és az Űr között húzódó tengelyen mozog. Ez a valódi fönt-lent tengely, (mert az égiek nem fönt vannak, hanem távol :) Az írás mélységét (M) pedig az érzelmi töltettel rendelkező (vagy töltetet kiváltó) nyomaték adja 

L időtengely        - betűszélesség 

E időtengely       - betűmagasság 

M időtengely      - betűvastagság

N "időpont"        - nyomaték érzelmi töltettel    

K idődimenzió   - tónus frekvenciája ( hullám, mint lehetőség)     

Az időtengelyek találkozása mentén rajzolódnak meg betűink, soraink, vagy merészen tovább lépve az életünk, annak is a keresztje. Az L, E, N vektorok keresztezése adja meg számunkra azt a lehetőséget, amikor, amivel és ahogyan az Idő-ben tudunk cselekedni, vagyis fizikailag tudunk megnyilvánulni. Ez a "kereszt"-ség, ami három idősík találkozási pontja, kísér bennünket és bontja ki életünk tériségét, azt a jelent, amit éppen élünk.

A Tér az "Idő vizualizált cselekvésének" kiterjedése

Röviden, az anyagként érzékelt cselekvés, rezgés kiterjedése az Időben. Ha nincs cselekvés, amit vizualizálunk az Idő-ben, akkor anyag sincs. Lásd a kő példája. Ha nincs a VAN, akkor nincs mit látni, vagyis nincs kő, mert a VAN igéje nélkül nem tud "cselekedni", mint anyag, ezért nem is tudjuk érzékelni. Számunkra nem látható, nem tapintható, azaz nem létezik. Még a gondolatnak is hozzá kell tapadnia valami hordozóhoz, különben hogyan lehetne a gondolat nehéz, avagy könnyű, és hogyan is tudnánk megjeleníteni a papíron. Olyan finoman szőtt az anyaga, hogy földi érzékszerveinkkel nem érzékeljük. Vagy tudja valaki, hogy honnan jön a gondolat?

A gondolatnak (ami eleve cselekvés, hiszen VAN) hullámai vannak, a hullám energiára utal és van mezője. Az energia mozog, vagyis cselekszik. De cselekedni csak anyagként (valamihez tapadva) lehet itt a földön és akkor, ha az Idő-ben létezik. Ha nincs anyag, nincs tér sem. Mert nem a tériség jeleníti meg az anyagot, más szavakkal nem a térben van az anyag, hanem az anyag hordozza magában s építi fel a tér információit az Idő-ben s válik térré. Igazából akkor áll össze a kép, ha azt mondjuk, hogy tulajdonképp minden ugyan az. Vagy minden anyag, vagy minden idő, vagy minden rezgés különféle érzékelhetősége, mert minden egyetlen dolognak a különféle megjelenése. Ez az a három dimenzió, ami alapja az érzékelésnek, annak, hogy felfogjuk a körülöttünk lévő világot. Ha bármelyik vektor hiányozna, akkor nem érzékelnénk a környezetet. Bocsánat, de ezért sem értem, hogyan lehet bármivel kapcsolatban is kétdimenzióról beszélni. Kétdimenzió a valóságban nem létezik. Nincsen kétdimenziós folyadék, és a Möbiusz szalag és az árnyék sem kétdimenziós. Azért érzékeljük bármelyiket is, mert rendelkezik a három vektorral.

Egy fehér papír, az csak egy "üres" lap, de amikor írunk, akkor a tintanyom, mint az "Idő vizualizált cselekvése", sűrű rezgéssel építi fel önmaga kiterjedését, azaz a tériséget, nyomot hagyva ezzel az "időszövet" szövevényén. Így születnek a betűk, szavak, sorok. A legkisebb jelben is benne foglaltatik az, hogy adott írásban mekkora lesz a sortávolság, a margó, a betűméret. Bizony, már egy pötty is tartalmaz minden, az egészre vonatkozó információt, amit akkor látunk meg, amikor az anyag, mint az "Idő vizualizált cselekvése" kiterjed és tériséget alkot.

Abban a pillanatban, hogy a papíron hagyjuk az első tintanyomot, jelezzük, hogy tudatunk megjelent a földi létben. Érzékelhetővé vált és megtanul érzékelni.  A látást például hét évig tanulja. Tapasztalatot szerezhet és más is megtapasztalhatja. Ennél az első nyomhagyásnál számunkra láthatatlanul, de már létezik a végeredmény - az íráskép - egy energiamező mentén. Ez a lenyomat, nemcsak az addig megélt tapasztalásunk, örömünk, bánatunk, viszonyunk a dolgokhoz de őseinké is. Írás során ezt az energetikát jelenítjük meg az "Idő vizualizált cselekvésével", vagyis érzékelhető rezgéssel, ami jelen esetben a tinta. A tintanyomos életünk folyama azt mutatja meg, hogy éppen hol tartunk a létezésben. Egy pillanatfelvétel az összefüggések láncolatában.

A papíron, bármennyire is hihetetlennek tűnik, már egy előre "megírt" KÉP-et jelenítünk meg úgy, hogy az időszövet addig megformált réseinek "mintázatát" jeleníti meg a tinta. Ahogy a folyó is egy hosszú idő alatt kivájt mederben folyik, úgy életünk is az őseink által megrajzolt mintázatot tudja csak követni. Ám ez nem független tőlünk, hiszen, amit a tollvonás követ abban már jómagunk is benne vagyunk, a mintázathoz mi is hozzájárulunk.. Minden addigi gondolatunk, érzésünk, a megélt eseményekhez való viszonyulásunk tollhegyig tartó útja jelenik meg a kézírás során. Helyesbítek. Minden addigi általunk és őseink által, olyan megtapasztalt élmény kerül felszínre a kézírásban, ami nem simult az Időszövetbe és hegként vagy akár nyílt sebként él bennünk tovább.

A dolgokkal való szembenézés hulláma kioltó jellegű.

A vinemkont nem csak a bibiket, a gödröket és dudorokat, a hegyesen kiálló csúcsokat tárja elénk, hanem egy térképet, amin eligazodhatunk. Segít meglátni azt az utat, amit járunk, hogy változtathassunk ha eltévedtünk volna. Múlandóságunk és tökéletlenségünk fölé segít emelkedni a vinemkont, s hogy ne ragadjunk bele tapasztalásaink feldolgozatlan mocsarába.

Az ember számára a tér csak úgy tud kibontakozni, ha fizikailag meg tudja fogni azt, ezért nem is a szemünkkel érzékeljük a teret. Nem véletlen, hogy a kisgyermek mindent megfog, a szájába vesz, mert az "Idő vizualizált cselekvésének" a kiterjedését csak tapintással lehet érzékelni, felfogni és megérteni. Érintkezni kell a tárgyakkal, ahhoz hogy felfogja az ember a teret. Ezért, amikor a gyermek kezébe vesz egy labdát, forgatja azt, ráfekszik és gurul rajta, akkor a labdán keresztül éli meg az "idő vizualizált cselekvésének kiterjedését", egyszerűbben a tériséget, s fogja fel általa, hogy IDŐ-ben van.

Mivel a tériség benne van az anyagban (a rezgésben), belőle fakad, ezért képletesen szólva, egyetlen ecsetvonásban is ott van az egész festmény. A kész mű pedig nem más, mint egyetlen ecsetvonás információ tartalmának kibontakozása, kiterjedése. Ide vonatkoztatva az "ahogy fent, úgy lent" gondolatiságát, szinte magától értetődő, hogy egyetlen pont magában hordozza az egész világot.

De vajon mi a cselekvés?

A cselekvés a VAN mozdulata

Amikor azt mondjuk, hogy az anyag az "Idő vizualizált cselekvése", azzal azt is mondjuk, hogy áramlása, folyama, ami az időkiterjedések mentén hol megerősítik, hol gyengítik egymást, mert alaptermészete a hullám. A cselekvés a LétIge áramlása. Megfordítva az Ige szót egi, azaz Égi-t kapunk, vagyis a cselekvés Égi áramlás. Az "ÉgIge" az első hang hulláma, ami mindent összeköt egymással, rámutatva az eredő egyre, a forrásra. A részecske anyag, az anyag az "Idő vizualizált cselekvése", a cselekvés áramlás, aminek természete a hullám. A hullám pedig energia jelenlétét mutatja. Ezt az energiát az Igével kapjuk "odaföntről".

És az Idő a megfoghatatlanságával? Róla mit sugall a vinemkont?

Az IDŐ az anyag igéje

 Az Idő-ben létezés megtapasztalásához kellenek az érzékszervek és az érzetek felfogásához nem érzékszervhez kötött Tudattal kell rendelkeznünk, megértéséhez pedig gondolkodó elmével. Tudat nélkül nem lennénk tudatában annak, hogy épp az Idő-ben vagyunk, hogy érzékelünk és cselekszünk. Hasonló a hasonlót "érti", ezért ha valaminek a tudatában vagyunk, annak is kell hogy legyen tudata, máskülönben nem érzékelnénk, hiszen a tudat tudattal tud kapcsolódni.

Amikor azt mondjuk, hogy szép az idő, azt is mondjuk, hogy szép az Ige, szép a teremtett világ. A legparányibb részecskétől a Világegyetemig az Igét tapasztaljuk meg. Egy kisgyermek önfeledt boldogsága abból is fakad, hogy ő még tudja, bármit csinál, az Időn keresztül az Örökkévalóval ismerkedik, az Igével játszadozik. Az Idő mindaz, amiben megformálódik és elenyész minden, amit magunk körül látunk.

Ember bármennyire is szeretne, nem tud teremteni, csak a már meglévőből alkotni és emlékezni. Mert akármilyen magaslatra jut is el valaki, mindig felteheti a kérdést:

"és azt ki hozta létre?"