Kvantum-összefonódás

A 2022.04.24-i írás átdolgozott változata.

A térszimbolika nem más, mint a tér pontjai mögött meghúzódó idősík értelmezése. Ezért a csukott szemes kézírásnál nem az a lényeg, hogy a térben hol jelenik meg az írásjel, hanem az, hogy az elfoglalt pozíció melyik idősíkra utal. Vagyis a vinemkont nem helyzetelvű.

Az utolsó előtti mozdulat mindig régebbi, mint az éppen folyó, ezért az esemény haladását a dolgok vektorirányai határozzák meg. Az irányultság mozdulatlanságban tud megmutatkozni. A papírlapra kerülő információ (kézírás) is akkor tudja visszaadni lényegét, ha a tintarészecske vektorirányai pontosan tudják követni az író személy viszonyát az információhoz. Ezért a cselekvés értelme, a cselekvéshez képest mozdulatlan környezetben (papíron) tud csak kirajzolódni. Miként a papír nem mozdul, csak a tintanyom halad a benne lévő információ mentén, úgy az életben is kell lennie valaminek a háttérben, ami nem mozdul, hogy mozdulataink meglátszódjanak benne.

Ha feltételezzük, hogy a tér benne van az anyagban, nincs értelme tériség szerint értelmezni az összetartozó dolgokat, hiszen az anyag (legyen tintarészecske vagy akár egy spin) önmagában hordozza a tériséget, ezért amikor arrébb helyezzük, magával viszi azt, hiszen ott van benne. És mivel az összetartozó dolgok egy idősíkban léteznek, ezért teljesen mindegy, hogy a térben hol vannak egymáshoz képest. Egy összetartozást alapvetően egyező időbeliség jellemez, ezért a dolgok úgy fognak viselkedni, mintha térben is együtt lennének. Csukott szemes kézírásunk jó példát nyújt arra, hogy

a Tér mögötti Időbeliség határozza meg a térben elfoglalt pozíció értelmét.

És nem fordítva. A vinemkontban, ha két jelcsomag (jelhalmaz) - mondjuk két szó - egymástól fizikailag távol van, de megfelelő értelmezésük csak akkor lehetséges, ha összetartozónak vesszük őket, akkor ez a két szó hiába helyezkedik el térben máshol, az idősíkjuk, másként idővetületük, azonos. Így a valóságot csak a két szó együttes olvasata, értelmezése adja vissza.

Ez a jelenség talán hasonlatos a tudományos berkekben ismert kvantum-összefonódáshoz, ahol az összetartozó részek szétválasztásuk után is összetartozóként viselkednek.

Az írásminta jobb oldalán látható "harang" és a "kötelességünk" szavak hiába vannak térben máshol, ez a két szó csak együtt értelmezve képezik le a valóságot. Összetartoznak. Ez azért lehet, mert egy idővetület-ben vannak, amit a térben elfoglalt helyzetük nem befolyásol. Csak azonos idősíkon való együttes olvasat ad értelmet ennek a két szónak, a térbeli pozíciójuk nem.

A külön nézett két szó csak szavak, míg együtt egy történet. Az összetartozó szóegyüttes mondanivalójának lényege: kötelességből megtett hitélettel kapcsolatos megnyilvánulás a külvilág felé. Az író elmondása szerint, kötelességből vett részt egyházi szertartáson.

Ezt a jelenséget jobban kifejtem, mert sokat lehet belőle tanulni, meglátni általa, hogyan is működik ez az írásmód. A harangszó azt jelenti többek között, hogy hitélet. Láthatóan csak a "harang" része jelenik meg a külvilág felé, a "szó", ami a harang, vagyis a hit megszólalását jelenti, azt, ahogyan megnyilvánul, a baloldalra került egy elválasztással. Ez azt jelenti, hogy hiába jelenik meg a harang a jobb oldalon, tehát a külvilágnak mutatva, mert a lényeget, a hit "hangját", a szavát, a "szó"-t magának tartja meg, azt nem tárja a többiek elé. Vagyis a harang által csak a forma jelenik meg belső tartalom nélkül. Az is látható, hogy a baloldalra került "szó" összeakad más szóval, vagyis egy gócpont alakul ki a környezetében, tulajdonképp az "ütközet", ez esetben egy veszekedés része. Az is szembeötlő, hogy a két jobb margó felé "kiugrott", de inkább kidobott kifejezés közötti három sorvég erőteljesebb nyomatékú, stresszes, szinte visszafelé görbülő. Nagyon nem akaródzik tovább haladni a külvilág felé, illetve nagy nyomás éri ezeket a sorokat a külvilág irányából. Így szinte kiemelődik a különálló két szó magánya és főleg a "kötelességünk" szó zaklatottsága, ami mutatja, hogy a szavak mögötti cselekedet csak koncnak lett odadobva, mintha azt mondaná magában: jó, elmegyek a templomba, csak hagyjál már békén. Úgy is csak a külsőséget, a "harang"-ot látjátok, mert a harangnak a megszólalása, az ahogyan bennem rezeg a hit szava, a harang "szó"-ja, az csak rám tartozik, az az én belső világomhoz tartozik. Ez a két összetartozó szó a környezetével együtt ezt meséli el nekünk. Két összetartozó foton vajon mit mesél el?

Nagyon elgondolkodtató ennél az írásnál is, hogy ki az, aki bármilyen szöveget képes olyan formában alakítani,  hogy az az író személy életével kapcsolatos történetet meséljen el, úgy, hogy erről maga az író nem tud. Egy olyan jelrendszer, ami visszafejthető, az előre megkonstruált, azt valaki előre felépíti, és ez a valaki a legapróbb mozzanatig tisztában van az író személy belső világával. Ezt figyelembe véve elmondható, hogy  amikor nekiáll valaki csukott szemmel írni, már megvan az a képi világ, amit az író nem tudatosan rajzol meg a tollal.

A detektált (mért) "dolog" csak idősíkra vetülve tud anyag, látvány, íz, hang és illat lenni.

Ezért, ha egy látványt csak a térben elfoglalt helye szerint vizsgálunk, akkor érthetetlen jelhalmazt látunk, ám ha idősík szerinti kivetülésről, akkor a tapasztalás értelmet nyer. Fenti írásminta kiváló példa erre.

Már az tévedés, hogy a tudomány a kvantum világát mérhetőségre alapozza. Ha a kvantum mérhető lenne, akkor nem okozna meglepetést a működése. De nem mérhető. Ahogy az energia természete a hullám, úgy a vinemkont természete is hullám, ami egy dolog mezőjeként információs csomagegység. Az információ pedig tudattal rendelkezik, amit nem vonalzóval, hanem tudatunkkal kell megközelíteni. Ha aszerint fogjuk fel és értelmezünk, hogy nem a tér jeleníti meg a dolgokat, hanem a dolog (anyag, hullámmező) bontakoztatja ki a teret, akkor látjuk csak meg, hogy nem a tér az információ hordozója, hanem az azt felépítő anyag mezőtere.

Amint a csukott szemes írást elkezdenénk vonalzóval mérni, a lényegét ölnénk meg ennek a jelrendszernek. Bőven elég, amit a szemünkkel mérünk. Egyéb méréssel ugyan kapnánk egy csomó adatot, de az égvilágon semmi nem állna belőle össze. Milliméterekből nem derülnek ki azok az információk, amik alapvetően ott vannak az írásban. Míg a mérés adatol, a szemünk viszonyít.

Az adat csak halmaz, a viszony egy rendszer.

Míg az első határokat szab és rögzít, a második képlékeny és átjárható.

Megjegyzés:

"A déli harangszó kondulása" című szöveget Dr. Szidnai László fejlesztett ki az általa kidolgozott rezonometriai elemzéshez