Bővített! Lehetetlen, mégis működik.

Újra szerkesztve 2024.09.13.

A kvantumvilág többek között talán pont azt próbálja megmutatni, hogy minden érzékelhetőnek valamilyen szinten van egy közös nevezője. Enélkül nem lennének átjárhatóak egymás számára. Márpedig azok. Egy "kvantumkéz" ezért is tud átnyúlni a falon.

Sok esetben még a természettudományban sem tudják megfogalmazni, hogy mi is történik, vagy hogyan történik, csak azt, hogy megtörténik.

Ahogy a kémiai kísérletnél megjelenő új vegyületre sem mondják azt, hogy ááá... az csak egy új vegyület, így a csukott szemes írásnál megjelenő új jelek fontosságára sem lehet rálegyinteni.  

Megmosolyogtató, hogy pontosan ezt az új jelrendszert nézik kriksz-kraksznak, pedig, ahogy az új vegyületnél, úgy a vinemkontban megjelenő jelnél is egy merőben új információ megtestesülése válik láthatóvá. Létezésük lényege azonos, csak nyelvezetük más. 

Az a csodálatos átlényegülés, amelyet írás közben csak lehunyt szemmel lehet megtapasztalni, a természettudományban kvantumjelenségként jelenik meg, ahol fizikusok, professzorok mondják értetlenül állva a tény előtt, hogy elképesztő, sőt lehetetlen dolgok történnek a kísérletek során, amik ellentmondanak minden addigi tudásuknak, de mégis működnek. Lásd kétrés-kísérlet.

Az anyagi világba már rést ütött a nem-anyagi tudat, amit alapvetően nem lehet és nem is kellene "tudományosan" megmagyarázni. Egyszerűen csak létezni kellene benne és általa. Hiábavaló minden igyekezet, hogy a méréssel anyagként érzékelt világot bárki is megfogja, mert a hullámként terjedő szabad lét kicsusszan kezei közül, tovább pereg a maga útján, mint a marokba szorított homok.

A kvantumvilág újdonsága: lehetetlen, mégis működik!

Ahogy a vinemkont is. A vinemkont, mint kvantumírás beszéden, azaz hanghullámon illetve gondolathullámon alapul. Diktálásnál a hallott beszéd alakul át írott jelrendszerré. A struktúrájában megváltozott íráskép jóval figuratívabb, mint a nyitott szemes (detektált) írásé, alkalmassá válva így a múlt eseményeinek hologramszerű ábrázolására, vizuális megjelenítésére. De, mi is jelenik meg a csukott szemes kézírásban?

Vinemkontban* az a belső világ jelenik meg, amit a tudattalan irányít.

És ha már megjelent, tudatosan megfigyelhetjük. A megfigyelés pedig hat a megfigyeltre, vagyis a nem tudatos működésünkre. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a csukott szemes írás során nem a múltban révedezünk meg tévelygünk, hanem az olyan ottrekedt eseményt vagy valamilyen viszonyulást hozza a jelenbe, amit jó lenne már elengedni, vagy módosítani az ahhoz kötődő viszonyt. Emellett segítő megoldások is körvonalazódhatnak.

A csukott szemes kézírás a kvantumvilág legszebb és legemberibb megnyilvánulása.

Olyan lenyomat, ami hullámra jellemző működésre utal. A vikonthoz (vizuálisan kontrollált írás) képest láthatóan több információ lát napvilágot, amik hatással vannak egymásra és kommunikálnak egymással. Működése arról árulkodik, hogy van a fény terjedésénél nagyobb sebesség. Például a gondolathullám. Az ember képekben gondolkodik, a kép pedig már anyaggá vált információs csomag.

De még a gondolatnál is van gyorsabb. Mert van úgy, hogy nem is gondolunk valamire, mégis megjelenik a tintanyommal. Miként lehetséges az, hogy miközben diktálnak nekünk egy idegen szöveget, a szövegtől olyan merőben más gondolatiság, érzelmi világ bontakozik ki a papíron, ami mégis velünk kapcsolatos? Elképesztő, de így működik.

Megjegyzem, hogy akár nyitott szemmel, akár csukott szemmel írunk, akár detektálják, vagy nem detektálják a fotonok útját, 

nem magát a működést láthatjuk, hanem annak csak a lenyomatát, 

azt a megjelenést, amit szemünk képes érzékelni. Ezt az érzékelést, ahhoz, hogy meg tudjuk érteni, előszőr fel kell fognunk. Ehhez kell a tudatunk. De a felfogás nem jelenti azt, hogy értjük is a dolgot. A tudatunkkal tulajdonképp egy másik "dolog" tudatát "érzékeljük", tudatunk csak egy másik dolog tudatához képes kapcsolódni. Tehát kell lennie olyannak, hogy  "papírtudat", tolltudat" vagy "tintatudat". Ezért, ha azt feltételezzük, hogy mindennek van tudata, el kell jutnunk oda, hogy mi az, ami mindenben előfordul. Ez nem más, mint az információ, s mivel mindenben megtalálható, ezért maga az információ rendelkezik tudattal. 

Vegyük például a tinta tudatát. Ha ilyen nem létezne, akkor egy másik tudat hogyan tudna rajta keresztül információkat átadni, hogy aztán azt egy másik tudat felfoghassa? Márpedig a kézírásban információk vannak elrejtve. Nem a tinta az "okos", de még csak nem is a tollat forgató ember, hanem van egy olyan tudatosság, ami képes egy mozdulatsorral a tintanyomon keresztül olyan adatokat, információkat "sugározni", ami az emberi tudattal felfogható. A felfoghatósághoz pedig valamiféle kis antennácskára van szükség, vagyis a Tudat valamiféle láthatatlan érzékszervvel működhet, vagy ő maga egy érzékszerv, amit a fizikai síkon nem tudunk behatárolni. Nem a szemünkkel látunk, de még csak nem is az agyunkkal, hanem szerintem a tudatunkkal.

Egy megjelenés megértésének fokozata pedig attól függ, hogy milyen tudatossági szinttel közelítjük meg. Amikor azt mondják, hogy "ne csak nézz, hanem láss is", azt jelenti, hogy valamit hiába nézünk, ha nem fogja fel tudatunk, egyszerűen nem látjuk, pedig az egézs információs csomag ott van az orrunk előtt.

Amikor kinyitjuk szemünket, nem a hullám omlik össze, hanem a szemünkkel egy folyamatnak leginkább a részecskékre jellemző mivoltát érzékeljük.

A két-rés kísérlet két csíkjában ott van a hullámra jellemző sok csík is, vagyis a működés, de az szemünk számára nem fogható fel, ezért nem is látjuk. A kézírásnál ezt még érthetőbben lehet megfogalmazni. A nyitott szemest ugyanaz az ember írja, mint a csukott szemest. Ez azt jelenti, hogy a kétségek, fájdalmas gócok, feszültséggel teli sorok mögötti érzések megvannak a nyitott szemes íróban és ezáltal az írásában is, de egyszerűen a szemünk általi méréssel minden szent pillanatban skatulyázunk, dobozolunk, erősen kontroll alatt tartunk – meg merem kockáztatni még ítélkezünk is, méghozzá olyan sebességgel, ami mellett a fénysebesség, bocsánat, de eltörpül –, és emiatt kirekesztünk egy nagy adag tartalmat, rengeteg információrészt.

A hullám összeomlasztása, tehát nem is jó kifejezés, mert a detektálás-nem detektálásnál igazából arról van szó, hogy egyazon dolog éppen miként jelenik meg számunkra, mit érzékelünk a jelenségből. A foton akkor is foton ha mérik, meg akkor is, ha nem mérik, ugyanígy az írás akkor is írás, amikor nyitott szemmel végezzük, meg akkor is amikor becsukjuk szemünket. Egyre több helyen jegyzem meg, hogy nem is a becsukott szem a mérvadó, hanem az, hogy írás közben mennyire tudjuk mérni az írásunk és környezetének paramétereit, ugyanis nyitott szemmel, de mondjuk az ablak felé nézve írt valaki úgy, hogy a papírlap és a toll mozgása takarásban volt, akkor is a csukott szemes íráshoz hasonló struktúrájú képiség keletkezett.

De. És ez nagyon fontos. A földi létnek kellenek a keretek. Ugyanis, ha nincsenek keretek, határok, akkor nincs mihez viszonyulni. Ha egy betűnek nincsen kezdése és vége, akkor miről beszélünk? Ha egy betű, egy szó nem tud megtestesülni, vagyis a hullám léte nem tud keretek közé szorítkozni, formába öntődni, akkor nem tudjuk megfogalmazni sem, nem tudjuk képhez társítani, azaz részecskeként "földhöz" kötni. Ez a megtapasztalás. Valaminek, valamelyik érzékszervünkkel történő letapogatása, körbehatárolása, leírhatóvá, megfogalmazhatóvá tétele.

Az Ige maga a megtestesülés. Az, hogy valami VAN. A Lét hullámzása apró darabokban, millió parányi részekként mutatja meg folyamát. Ha ezt nem valóságnak éljük meg, nincs értelme az egésznek. Minek látni, ha megkérdőjelezem a látottakat, ha azt mondom rá, hogy csak káprázat. Nem illúziónak kell titulálni a kézzel fogható környezetünket, hanem megtanulni a valóságként megtapasztaltak (valóságos megtapasztalásaink) mögé látni. Mert amit tapasztalunk az valóság, épp ezért van lehetőségünk e mögé nézni. A látás, hallás, tapintás, de még a tudatunk is, mind egy-egy kötődési lehetőség ahhoz a világhoz, ami mögül az egységből, az EGY-ből fakadó működés megnyilatkozik.

Egy érdekes észrevétel, hogy amíg a nem detektált két-rés kísérletnél csak a hullámra jellemző végeredményt láthatjuk, addig a kézírásnál a diktáló láthatja a nem detektált folyamat létrejöttét, követheti a hullámra jellemző működés lenyomatát betűről betűre úgy, hogy mindeközben a folyamat képiségét nem befolyásolja, azaz nem kényszeríti a betűket egy lineárisan fixált pozícióba. Ezt a fixálást csak kézírást végző tudja elérni azzal, ha vizuális figyelemmel is követi írását. Vajon ez a két-rés kísérletnél hogy működne?

A kézíráson keresztül betekintést nyerhetünk a nem detektált világ alakulásába és követhetjük annak folyamatát anélkül, hogy befolyásolnánk a hullámra jellemző működését.

*- vinemkont: vizuálisan nem kontrollált kézírás