Kódolt és dekódolt Idő

Talán így van, talán nem...

Tér és Idő hogyan is létezhetne a másik nélkül? Ezért, amikor téridőről beszél az ember, akkor tulajdonképp mindegyik vektorhoz oda kellene gondolni az Idő dimenzióját. Így lenne az x, y és z vektorból (tengelyből) x időtengely, y időtengely és z időtengely, ugyanis semmit nem lehet az Idő síkja nélkül megtenni, legyen az akár kimondott szavak, például, hogy "x tengely", vagy ennek lerajzolása egy papírra. Mindkettőhöz Idő kell. 

A papíron megjelenő jelnél nem annak helyzetét fogalmazzuk meg, hanem  a jel által kijelölt hely mögötti idősík és a jel viszonyát.

Ha kezemben VAN toll és az asztalon VAN papír, mindegyik rendelkezik létigével, vagyis a toll és papír is eleve cselekszik, hiszen VAN, létezik, aminek kérdése a "mit csinál?". De bármi, ami VAN és mozog is, az csak folyamatában tud létezni, és ezt a folyamatot az ember töri ketté azzal, hogy önmagát behelyezve a folyamatba, lesz a folyamatnak feléje közeledő és egy tőle távolodó része. Ídősíkra vetítve, amitől távolodik, azt múltként (múlt távola), ami felé közeledik, azt jövőként (jövő távola) "éli" meg

A földi lét rögzít, ami determinál, így fizikailag mindig csak a rögzítés helyétől kiindulva érzékeli a környezetét valaki, ami mindaddig nem gond, ameddig tisztában van a gondolkodó ember azzal, hogy amit ő az egyik oldalról tapasztal, az a másik oldalról egyidőben pont az ellentetjeként működhet. A relatív szemlélet ezt elfelejti kihangsúlyozni és leragadt a "minden attól függ, hogy honnan nézzük" elcsépelt szóhasználatnál. 

Valóban az lenne a lényege valaminek, hogy éppen milyennek látjuk az egyik oldalról? És mi van a többi oldallal? Ne vegyük figyelembe? Nem számít, mintha nem is lenne? De van. És teljesen mindegy, hogy mi éppen mit gondolunk valamiről innen nézve, mert a valóság lehet merőben más. Ezért nem azt kellene kiemelni, hogy egy esemény kimenetele attól függ, hogy honnan nézzük, mert ez nem igaz, hanem azt, hogy ami innen így látszódik, az egy másik oldalról egészen másként. Tehát, nem a függőséget kellene hangsúlyozni, hanem azt, hogy egyazon esemény egyidőben működhet így is, meg úgy is. A kvantummechanika ebbe az is-is világba enged betekintést.

Amíg ezeket a sorokat leírtam Idő kellett és ennek az Időnek a láthatósága a betűkké formált anyag. Vagyis, amikor írom a sorokat, kódolt információt küldök a betűk által. A betűkből összeállt szavakat, az, aki olvassa, visszakódolja a tintanyomot Idővé a benne található gondolatokkal, hiszen Idő kell ahhoz, hogy elolvassa és megértse a mondanivalót. Valamiféle egyensúly akkor van, ha az anyagba fektetett Idő körülbelül annyi, mint amennyit ki tudunk nyerni belőle. Ezt a gondolatsort a következő példával szeretném kifejteni. Régen általában tudták, hogyan készül mondjuk egy kalapács, tisztában voltak készítésének folyamataival, kezdve azzal, hogy a nyelét milyen fából készítették, milyen szerszám kellett a nyél kifaragásához, a vas megmunkálásához…stb. Tehát, aki látott egy kalapácsot, a készítéséhez szükséges Időt vissza tudta kódolni az anyagból, vagyis nem rekedt a kalapács anyagába, hanem ismét Idővé tudott válni. Nem voltak kisbetűs részek. Tudott és ismert az ember.

Manapság, aki ránéz egy laptopra, fogalma sincs hogy pontosan miből készült és hogyan, vagyis nem látja át azt a Időfolyamot, aminek a végén ott a kész anyag. Ezért a laptopba kódolt Idő nagy része anyag marad és nem tud visszakódolódni Idővé. Nincs tudás, nincs ismeret. Ha körülnézünk, hány olyannal találkozunk manapság, aminek nem ismerjük elkészítésének folyamatát, működését? Gondoljunk csak az okos telefonra, a tv-re, de ilyen a  bankrendszer, a szupermarket, az űrhajó és minden olyan, ami túlnőtt az emberi léptéken. Rengeteg Idő van bennük, amit egy laikus általában nem tud dekódolni. Talán ezért is érzi az ember úgy, hogy rohan az Idő, vagy hogy nincs Idő. Pedig Idő az van, csak az anyag fogságában. Tulajdonképp abba az anyagba, rendszerbe zártuk bele az Időt (üzemek, gyárak, autók, mobilok, mosógépek, televíziók…), aminek használatával Időt kellene nyernünk – hiszen ezért találták ki (vagy mégsem?) –, de ehelyett azt éljük meg, hogy használatuk mellett egyre kevesebb az Idő.

Be kellene már látni, fel kellene már ismerni azt, hogy ezekkel a dekódolatlansággal időt nem nyerhetünk, csak anyagot és függőséget; talán ezért is anyagiasodott el világunk és ezért is lett a civilizált ember annyira kiszolgáltatott és függő, tőle idegen rendszerektől. Tudom, durván hangzik, de a legtöbb, úgymond emberi életet segítő eszközök életidegenek és többet ártanak, mint használnak. A visszakódolás drasztikus lecsökkenése okozhatja azt az aránytalanságot, ami miatt az Idő helyett csak anyagot látunk, tapasztalunk, így a mosógépbe rekedt Idő miatt még több Időfaló tennivalóval szembesülünk. Vagyis az a kevés Idő is elvész, ami még megmaradt.

A mai emberek legtöbbje nem ismeri önmagát, nem ismeri azt, amit használ és nem érzékeli a környezetét. Egy kis túlzással, egy mobilozó ember mellett simán összedőlhet az egész világ anélkül, hogy észrevenné, mert a masinát bámulva fogalma sincs, hogy mi történik körülötte. Nem befelé fordul, hanem anyagba és külső rendszerekbe, a megoldást nem önmagában keresi – pedig ott meg is találná –, hanem kívülre helyezve másoktól várja azt. 

Ha az emberiség önmaga megismerésén keresztül figyelné az univerzumot, eszébe nem jutna a világűrbe menni. 

ui.: az időről részletesebben a "Hány az óra Vekker úr" részben írok.