Kottajegyek és betűk

"Az egységnél jóval fontosabb az összhang. Egy zenekar is egységet alkot, de csak akkor jön át a zene varázsa, ha minden zenekari tag összhangban játszik a többivel. Enélkül csak hangkavalkád lesz."                                                                                                                                                                    (idézet a Vinemkont c. könyvből)

"Minden játékhoz, minden nyelvhez szükség van szabályokra"- írja Georg Kühlewind a Szó világossága című könyvében. Ez a vizualizált nyelvnél, vagyis a kézírásnál sincs másként. Ahogy a "hangok egymáshoz való vonatkozása teszi a hangrendszert" - szintén Kühlewind fenti könyvéből -, ugyanúgy írásnál a betűk egymáshoz való vonatkozásuk, azaz viszonyuk alakítja ki, építi fel betűről betűre a szöveget, magát az egész írástömböt.

Ám amíg a kotta hangjegyei összeállva sem lesznek mások, mint hangjegyek, azaz pontok és vonalak, addig a szimbolikus jelentéssel bíró betűkből megformált szavak mögött ott van még a szó jelentése, ami lehet tárgy, személy, fogalom, ige, jelző, kötőszó, névelő... Ezek a szavak csak azért, mert vizuálisan láthatóvá váltak, ismét magukra tudnak ölteni egy újabb szimbolikus gúnyát, amivel egészen más értelmet nyernek. Nem csak azt tudjuk meg, hogy mit mond az írás, hanem azt is, hogy mit mutat. A magyar nyelv hasonlóan működik. Például a fázik szó azt mondja, hogy nincs melegünk, hogy didergünk. De meg is mutatja, hiszen aki fázik, az fával foglalkozik. Fát vág az erdőben, vagy otthon hasogatja, vagy épp rakja be a kandallóba. Tehát aki fázik, az nem fagy meg. :) 

A nyitott szemes, azaz detektált világban a szó nem tud azonosulni azzal a fogalommal, amit képvisel, de vinemkontban igen, sőt, a betűk, a szavak, a sorok már nemcsak magát a dolgot ábrázolják, hanem azok mozgásirányát. Ettől válik dinamikussá, folyamatábrázolássá. De, ezen felül a kézzel írt jelrendszer képes a dolgok fogalmát az író személy életére vonatkoztatni, azaz megszemélyesíteni. Ezért van az, hogy Hunyadi János már nem a szöveg szerinti történelmi hős, hanem az író ember életében fontos szerepet játszó férfi. Egy apa, egy társ, egy testvér.

A szó hullámként terjed. A fény hullámként terjed. Vinemkontban vajon mi az, aminek hullámra jellemző lenyomatát láthatjuk? Gondolat? Viszonyulás? Párbeszéd?

Georg Kühlewind szerint a mindenség szövegstruktúrájú. Ez az elmélet vinemkontban kézzel foghatóan megjelenik. A kézíró ember itt olyan közvetítővé válik, ahol egyszerre alanya, tárgya és állítmánya a közvetített dolognak. Az írott jelrendszerben tetten érhető a betűk, szavak egymás közötti kommunikációja. 

Alábbi kotta és kézírás lenyomatok, úgy gondolom kellően érzékelteti a muzikális hátteret. 

A hasonló képiség ellenére a kotta térbeli struktúrája mögött pontok és vonalak állnak, addig a kézírásnál szimbolikus jelek, betűk, szavak, azaz fogalmak. A kottánál a hangjegyek olvasatát elsősorban a térben elfoglalt helyzetük adja, ami helyhez kötöttséget jelent. Ellenben a kézírás értelmezésénél mind a térben elfoglalt hely, mind a pozíció mögötti idősík is jelentőséggel bír. A kettő együtt szolgáltatja a megértést.

A leírt szó nem csak fogalma szerint tájékoztat mivoltáról, de láthatósága miatt már képi világával is. Vegyük például azt a kifejezést, hogy "több". Értjük a szót. (Ez eggyel több. Több, mint jó). Viszont, ha vizuálisan úgy jelenik meg, hogy "többb", vagyis eggyel több bé betűvel, az már nem több, hanem sok. Szóban kimondva nem tudnánk ezt ilyen formán érzékeltetni, de leírva igen. Vagyis a képi megjelenítés miatt a szó értelme megváltozik és már nem többet jelent, hanem azt, hogy valami sok, túl sok. Egy ilyen apró változtatás képes kifejezni azt az érzést, hogy nemsokára betelik a pohár. Alábbi szavakat két különböző ember formálta ilyenné.

Bizony, egyáltalán nem mindegy miként jelenik meg egy adott szó vagy sor. A láthatóság miatt tud a tartalom feltöltődni plusz vonatkozássá. A vizualizáltság az, ami képessé teszi a hangot többlettartalomra. A szavakká formált hangok fizikai megjelenése tud betekintést nyújtani egy mélyebb kapcsolati rendszerbe az én és valami más között. Még úgy is, hogy a leírt szavaknak köze nincs a megjelent képhez. Lásd: Átlényegült szavak című írásnál.

"Talán az sem véletlen, hogy a magyar nyelv a dalt, amely úgy el tud varázsolni, más szóval én-eknek  mondja. S talán azért ÉN-ek, mert a mennyei hangok mezején találkozhat egymással a szétszakított földi és égi én, s így a muzsika szárnyán Isten mosolyáig el lehet jutni. A két én találkozása szerető hanggá rezdül."                                                                                                                                                                                                                              (idézet a Vinemkont című könyvből)