Tükörkép és valóság
Tükröm, tükröm mondd meg nékem...
Kézírásunkra szokták mondani, hogy tükörkép önmagunkról. Nagy tévedés. Ha tükörkép lenne, akkor egy fordított világot látnánk és nem a valóság lenyomatát. Márpedig kézírásunk a belső világunk, a működésünk hiteles és valós lenyomata. Azt látjuk magunk előtt, ami történt velünk, az az érzés néz vissza ránk, amit valóban érzünk és nem az ellenkezőjét, nem a tükörképét.
Alábbi egyszerű rajzokkal szemléltetem a mondanivaló lényegét.
HAMIS TÜKÖRKÉP VALÓSÁGHŰ LENYOMAT
A bal oldali rajz az, amikor a tükörképünket nézzük. Ami a valóságban bal oldalon van, az a tükörben az ellenkező oldalra kerül, vagyis, ha felemeljük a bal kezünket, a tükörben a jobb kezünk lesz feltartva. A tükörkép valóban illúzió, egy csalóka látszat, egy inverzkép.
A jobb oldali rajz mutatja meg azt a valóságot, amit megélünk, azaz, ha a bal kezünket emeljük fel, akkor velünk szemben is a bal kéz lesz fenn. Az álmokat is a valóságos helyzetnek megfelelően éljük meg, így ha a bal fülünkben van fülbevaló, akkor az álomban is a bal fülünkben lesz és nem cserélődnek fel az oldalak. Ugyanígy a gondolataink is valósághűek. Bele is bicsaklana az agyunk, ha tükörkép szerint gonolkodnánk és mégis ezt a valóságnak megfelelő jobb oldali képiséget vélik többen fordítottnak.
Kézírásunk szitén valósághű lenyomatként működik. Ezért is értelmezhető, ezért lehet a látottakat visszafejteni és értelmezni. Életeseményeink a megfelelő időfolyamban jelennek meg és nem egy tükör torzításában. Első látásra talán úgy tűnhet, hogy a jobb oldali ábrán az ellenkezőjét látjuk a valóságnak, a megtörtént eseménynek, ami ugyebár az volt, hogy a bal kezünket felemeltük, de úgy gondolom nem nehéz belátni, hogy velünk szemben azt a képi világot láthatjuk, ami éppen történik velünk; az eseményeket a megfelelő folyamban látjuk. Nem az oldalakat cseréltük meg, nem az időt fordítottuk az ellenkező irányba, egyszerűen csak jól értelmezünk, ezért pontosan azt látjuk, amit tapasztalunk, amit átélünk, vagyis a valóságot. Előbb-utóbb a tudomány is rábólint erre, amikor valamelyik ágában megtalálja az erre vonatkozó és neki szóló részeket.
Fontos még megjegyezni, hogy az oldalak nem keverendők össze az iránnyal, mert az oldal egy rögzített adat, az irány pedig valahonnan valahová folyamata. Az adat egy rögzített "pont", a folyamat egy kiragadott részlete, a folyamat pedig egy olyan haladás, aminek iránya, vagyis vektora van és mindig csak az előtte lévőből indulhat ki. Ha a múlt kezdete nem a kiindulópontból fakadna, akkor a jobbról balra haladó székely-magyar rovást nem lehetne értelmezni. De lehet, mert a történés ugyan az, csak az irányt éljük meg másként, jelentése nem változik, hiszen tudjuk már, hogy semmi nem függ attól honnan nézzük, mert a dogok lényege önmagában rejlik. Egy vektor mindig a múltból fakad és a jövő felé mutat, akárhonnan is szemléljük.